Rakonczay, a magyar világkalandor


Rakonczay Gábor nevével számtalanszor lehetett találkozni az elmúlt években. Az extrém teljesítménysportoló Guinness-rekorder a Föld körüli hajózásban, Tűzhangya nevű hajójával a Magyar Formatervezési Díj birtokosa, de nemrég a jég és a gyalogos kalandok felé vette az irányt.

Új expedíciójának célja, hogy első magyarként gyalogosan, külső támogatás nélkül elérje a Déli-sarkot. Felkészülésként 29 nap alatt kelet-nyugati irányban gyalogosan átszelte Grönlandot, és az eddigi résztvevők közül az egyik legjobb eredménnyel teljesítette a túrára vállalkozók számára kötelezően előírt sarki felkészítő tanfolyamot is Új-Zélandon. A kihívás így is óriási: a 980 kilométeres, közel 50 napos utat -25 fokos átlaghőmérsékletben, folyamatos, durva szélben kell megtenni, egy 80 kilós szánt vontatva, miközben a sarkpontig több ezer méteres szintemelkedést is le kell küzdeni.

A projekt mellé állt a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing tagozatának alelnöke, Németh Ottó, aki már a Magyar Everest Expedíciók és a Szalay Dakar Team támogatásával is bizonyította, hogy elkötelezett híve a nagy sportteljesítményeknek. Szalay Balázs pedig expedíciós menedzserként, valamint szélsőséges körülmények között is kipróbált, profi tartalomgyártó stábjával támogatja a vállalkozást. Gáborral – egy amerikai és egy angol sporttársán kívül – nem utazik stáb, így az indulást követően rá van bízva, hogy műholdas kapcsolaton át bejelentkezzen a sarkvidékről. Az utat folyamatosan figyelemmel kíséri majd az RTL Klub, mint az expedíció fő támogatója, de a Mediaworks lapjaiban és a Rádió 1-en futó Balázsék show-ban is beszámolnak majd a fejleményekről. Márkaoldalról pedig a Henkel férfiaknak szánt termékei, a Fa Men és a Loctite támogatják a kísérletet. Számukra azért ideális megjelenési felület ez a projekt, mert a férfi célcsoportot a futballon kívül szinte csak az extrém sportteljesítményekkel lehet elérni a médiában – miközben a hölgyek számára vonzó lehet az út mögött rejlő történet, vagy éppen Rakonczay Gábor személyisége.

Az expedíciónak társadalmi mondanivalója is van: a környezetvédelem jegyében zéró emissziós kalandot terveznek, vagyis a szükséges energiát napelemekkel termelik meg, és Gábor hulladékot sem hagy hátra a kontinensen, ezzel is felhívva a figyelmet a sarkvidékek pusztulására és a környezetszennyezésre.

A kaland a tervezett hazaérkezés után is adna még témát: Rakonczay Gábor könyvszerzőként és motivációs előadóként eddig is keresett volt, de most a felsőoktatásban tanulóknak is szeretne előadásokat tartani a céljaink meghatározásáról és eléréséről, a kitartás fontosságáról.

https://tm.blogstar.hu/./pages/tm/contents/blog/60067/pics/lead_800x600.jpg
henkel,rakonczay gábor,sport
 

Nők a volán mögött2016.03.27. 16:55

Vezéráldozat2015.09.24. 12:30

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?