Nők a volán mögött

Abban semmi újdonság nincs, hogy nőkkel el lehet adni az autókat (is) a férfiaknak. Azonban találni olyan nőket is, akik nem csak díszítőelemként szolgálnak a kocsik mellett.

Forrás: MediaGuru.cz

A többek között a Halálos iramban-filmekből ismert Michelle Rodriguezt a Jaguar kérte fel új kocsijának, a 200 mérföld per óra (bő 320 km/h) végsebességre képes F-TYPE SVR tesztelésére, a hölgy pedig szépen meghajtotta a kocsit a sivatagban és be is számolt az élményeiről:

Még Michelle-nél is tapasztaltabb sofőr a NASCAR-versenyző Danica Patrick, akivel gyakorlatilag bármit el lehet adni Amerikában. A PEAK olajmárka reklámozása magától adódik számára, de szerepelt Coca-Cola filmekben is, valamint hosszú éveken át volt a GoDaddy webszolgáltató pikáns reklámjainak arca (és teste). Ide most egy kicsit autós vonatkozású reklámját kerestük ki: a Boehringer Ingelheim által szponzorált filmben a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) veszélyeire hívja fel a figyelmet:

Sajnos úgy tűnik, nagy kedvencünk, az MMA-harcos – és a Halálos iramban 7. részében is feltűnő - Ronda Rousey autós reklámot eddig nem forgatott. Az ő portfóliójában a sebesség címke alatt csupán egy mobilszolgáltató szerepel, akik hálózatuk gyorsaságát a hölgy rúgásainak sebességéhez hasonlítják.

Lezárásként pedig következzen egy nagy kedvenc: a Ford kandi kamerás villámrandija egy profi kaszkadőrrel:

 

http://tm.blogstar.hu/./pages/tm/contents/blog/26129/pics/lead_800x600.jpg
boehringer ingelheim,coca-cola,danica patrick,ford,godaddy,jaguar,michelle rodriguez,nők,peak,ronda rousey,skoda
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?