Nosztalgia két keréken

Az ősz utolsó sugarai alatt láttam valamit az úton, amiről azt hittem, egy angol Triumph motorkerékpár. Viszont az volt az oldalára írva: Kawasaki. Kis utánajárással kiderítettem, hogy a japánok W650 néven már 1999-ben újragondolták a brit klasszikust. Azt a hagyományos motorkerékpárt, mely szülőföldjén is csupán 2001-ben támadt fel poraiból. Történt mindez úgy, hogy John Bloor, egy szénbányász befutott fia telephelynek vásárolta meg a régi üzemet, és vele a márkanevet. Egy kisebb vagyont fordított arra, hogy 1991-től újra az eredeti helyen készüljenek a régi nevet viselő modern gépek, majd tíz évvel később újraterveztette a Bonneville-t is. A kéthengeres retrogép azóta mintegy 3 millió forintos áron a különlegességek rajongóinak egyik kedvence lett. Filmszerepeket is kapott: a 2002-es Femme Fatale-ban, Brian De Palma filmjében Antonio Banderas hajtotta, idén pedig David Beckham ült a legújabb változat nyergébe az Outlaws című rövidfilmben, de ez volt Hannibal választása is a remek új sorozatban. Érdekessége, hogy még az egyébként némileg sznob és elzárkózó Harley-sok is elfogadják, talán a tradíció, talán az ára miatt…

A kutatás kapcsán azonban további érdekességekre is bukkantam, mégpedig a saját régiónkban. Azt már korábban is tudtam, hogy vagány bátyáink egykori MZ-je feltámadt: új formában, sok máshonnan származó alkatrésszel, de már bő évtizede az utakon van a Baghira. Ami meglepett, az az Ural: az orosz márka gépeit 2003 óta már az Egyesült Államokban is forgalmazzák. A chopper-szerű Wolf és az egyszemélyes Solo sT szintén számos nemzetközi beszállítótól származó minőségi alkatrészt tartalmaz, viszont boxermotorja még mindig olyan, mint ha az 1945-ben leszerelt BMW-gépsorokat modernizálták volna, és egyéb formai elemei is magas retrofaktort tartalmaznak. A feltételezett gyenge minőség ellensúlyozására pedig kétéves korlátlan garanciát vállalnak a gépekre.

Ural Solo sT

Ehhez képest mi a helyzet a hazai klasszikusokkal? 2007-ben jelentették be, hogy a következő évtől újra lesz Pannonia. Ekkor még egy erősen harleys motorkerékpár szerepelt a terveken, végül 2010-ben egy szintén külföldi elemekből építkező, de hazai tervezésű sportos gépet lepleztek le. 2012-re derült ki, hogy a projekt kútba esett, ekkor követelte vissza a várpalotai önkormányzat is a gyárépítéshez nyújtott támogatást. A másik ismert magyar márkát, a Danuviát egy eszéki származású konstruktőr próbálta feltámasztani 2008-ban. Akkor bemutattak két kész motort és az egyedi igények kiszolgálására alapozó stratégiájukat. A Danuvia Motor Craft Kft. az Opten adatai szerint jelenleg is működő cég, bár utolsó ismert árbevételi adata, a 2013-as, egészen pontosan nulla forint. Lehet, hogy Vladoék még gyártanak annak magyar motort, aki nem elégszik meg az angol, japán vagy orosz gépekkel…

http://tm.blogstar.hu/./pages/tm/contents/blog/23404/pics/lead_800x600.jpg
amerika,antonio banderas,bmw,danuvia,david beckham,harley-davidson,kawasaki,mz,oroszország,pannonia,retro,triumph,ural
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?