Diktátorok kedvencei

Elzárt országokban, tiltott városokban, vasfüggönyök mögött játszani, az ottani vezetőkkel megjelenni nehéz döntés eredménye lehet.

Hiszen egyfelől vagány dolog „bomlasztani a rendszert”, évtizedekkel később is jól csenghet, hogy „az első banda, aki itt-és-itt játszott” (kinek ne lennének szép emlékei mondjuk a Queen 86-os budapesti koncertjéről, vagy a moszkvaiak közül a 89-es Moscow Music Peace Festival glam metal fellépőiről?). Másrészt a rendszert és a diktátort is legitimálhatja, ha elismert, népszerű külföldiek paroláznak vele.

Napjainkban az egyik legforróbb fészek kétségkívül Észak-Korea, és érdekes figurák járnak oda. A „Féreg” néven közismert Dennis Rodman (olykor a Harlem Globetrottersszel közösen) már évek óta folytatja a „kosárlabda-diplomáciát”, nemrég pedig a kultikus szlovén együttes, a Laibach adott koncertet Phenjanban – állítólag az első nyugati bandaként. Ami azt illeti, ők is elég zűrösek és ellentmondásosak ahhoz, hogy a márkájuknak ne nagyon árthasson a remetekirályságban tett látogatás. Mindenesetre érdekes a BBC elemzése a dalválasztásaikról: több szám átiratát is eljátszották például A muzsika hangjából, amely egyike az országban engedélyezett külföldi filmeknek, és talán náciellenes tematikája miatt is igen népszerű.

Ki tudja, egyszer talán rájuk is rendszerváltóként gondol a világ, vagy Korea népe. Addig is legalább sokat beszélnek róluk mindenhol máshol.

(Disclaimer: volt szerencsém budapesti Laibach-koncerthez, különböző okok eredőjeként ráadásul a backstage-ben kötöttem ki a sleppel együtt. Mit mondjak, nem kispályáznak.)

(Fotó: Simon Cockerell/Laibach Facebook)

http://tm.blogstar.hu/./pages/tm/contents/blog/19842/pics/lead_800x600.png
dennis rodman,észak-korea,koncert,laibach,zene
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?